A feszülő nadrágos szkíták
A leggings, azaz a lábra jól illeszkedő nadrág viselete sokkal régebbre vezethető vissza, mint gondolnánk. Nehogy azt higgyük, hogy ez a modern kor találmánya, hiszen tárgyi leletek bizonyítják, hogy az idegen szóval élve "leggings" régen is legalább annyira népszerű viselet volt, mint ma a nők, lányok körében.
Egy kis kitekintő a középkorba
Azonban régen ez nem csak a nők viselete volt. Elég csak visszagondolni egy közelebbi időszakra, a középkorra – a „mi-parti”, felemás színű ruházat is jelentőségteljes viselet volt, melynek része volt a passzentos nadrág, ami a melegebb időkben vászonból, a hidegebb időkben gyapjúból készült. 3 darabból állt össze, melyek szárait zsinórral rögzítették. Nem volt ritka, hogy szárai a lábfejet, a talpat is beborították. Ilyenkor bőrtalpat varrtak rá, hogy cipellő nélkül is használható legyen az utcákon. A 14. századig köntös alá vették fel ezt a szűk nadrágot, utána pedig a divat alakulásával egészen látványosan tárult mindenki szeme elé a nadrág teljes egészében.
Az alábbi képen láthatóak a többszínű nadrágok. Az udvari viseletben minden színnek meg volt a jelentése, így aki nem tudott olvasni, azok számára is egyértelmű közlést tudtak leadni a hovatartozásukról, szerelmi ügyeikről. Egy két példa a színekre:
Zöld: Egy szerelem kezdete
Vörös: Égő szív
Fehér: Reménység
Fekete: Fájdalom, bánat
Sárga: Beteljesült szerelem
Kék: Hűség
Fekete + fehér: fájdalom és remény keveréke
Zöld + vörös: égetően új szerelem
Kék + zöld: Hűség kezdete
Vissza szkítákhoz – nadrágok és miértek
Ez a testhezálló ruhadarab kényelmes viselet volt a lovagláshoz is. Hérodotosz szerint, amikor a görög harcosok szkítákkal találkoztak a csatákban, le voltak nyűgözve attól, hogy a szkíta nők is lóháton küzdenek a férfiak mellett, nadrágot viselve, díszes páncélzattal. Visszatérve földjükre a látottakat (harcias, amazon szkíta nőket) meg is örökítették az utókornak költészetükben és művészetükben. Ezek az alkotások az egyik legrégebbiek azok közül a nyugati műalkotások közül, ahol nőket nadrágban ábrázolnak. Annak ellenére, hogy a szkíták és más lovas népek előszeretettel használták a nadrágot, nyugaton ez a viselet megmaradt a férfiak számára, rájuk korlátozódott - egyes feltételezések szerint bennük lehetett a félelem, hogy emlékezve ezekre a harcias amazonokra, mi történhet velük, ha a nők is kaphatnak nadrágot és fegyvereket.
Attic Red Amphora (detail), Athens, Greece, 480-470 B.C., terracotta.
A kurgánokat (szkíták temetkezési helyeit) feltárva az alábbiak mindenképp kijelenthetőek: A ló központi szerepet töltött be az életükben. A Fekete-tengertől Mongóliáig kisebb törzsekben éltek, ahol a törzs minden egyes tagja érdekelt volt. Mindenkinek valahogyan hozzá kellett járulni a védelmi és egy esetleges háborús helyzethez, a vadászathoz, egyszóval, mindenkinek képesnek kellett lennie arra, hogy megvédje önnönmagát. Több erősségük is volt, most a teljesség igénye nélkül a lovak háziasítása, a lovaglás mesteri szintű űzése, a szkíta íj, ami kicsi volt, de annál erősebb. A gyerekek, egészen kis koruktól kezdve képezve voltak íjászatra, harcolásra, és a nők ugyanolyan egyenrangú feleknek voltak tekintve, mint a férfi társaik.
A DNS tesztek is egyértelműen kimutatták, hogy a kurgánokban talált csontvázak, melyek mellett íjat, lándzsát, tőröket, nyílvesszőket és lovat találtak, nem mind eredeztethető férfiaktól. Egy feltárt kurgánban például a szkíta nők körülbelül egyharmadát fegyverekkel temették el, akik harci sérülések miatt estek el.
Hippokratész szerint: „A nomádok mindig nadrágot viselnek és egész idejüket lóháton töltik.” A nomád szó természetesen azért nem helyénvaló visszatekintve, mert számos tárgyi lelet bizonyítja, hogy a szkíták nem vándoroltak napról-napra, hétről-hétre, hanem jól felépített mezőgazdaságot, állattartást, növénytermesztést folytattak. Azokkal együtt pedig nehéz lett volna a szó szerint vett nomád életmód.
A későbbiekben a Fekete-tenger északi partján élő görög telepesek is használni kezdték a nadrágot, a hidegebb időjárás miatt, ahogy a rómaiak között is elterjedt a gallok által használt gatya, mikor Észak-Európa meghódításán szorgoskodtak. A görögöknek a nadrág azonban túlságosan idegen volt. Xenophon, aki személyesen ismerte a perzsa lovas ruhákat, nem engedélyezte görög lovasainak a nadrág viselését az előbb említett okokból. Azt mondta: „A lovasának szoknyáját, vagy köpenyét a feneke alá kell tennie, eszerint kell átrendeznie.” Még Nagy Sándor, aki a hódítások után perzsa stílusú öltözetével ingerelte a katonáit, se vett fel soha nadrágot. A görögök egész egyszerűen barbárnak, „puhánynak”, „gyávának” titulálták a ruhadarab viselőjét, habár sok görög leírásban éppen hogy férfiasnak és keménynek írták le ezen bőrből és szövetből készült nadrág viselőit. A civilizált görögök az atletikus meztelenséget ismerték el, míg szerintük a „barbárok” (az ellenséget szokás felruházni durva jelzőkkel) eltakarják testüket. Ráadásuk a szkíták nadrágjainak színes mintái és textúrái teljesen eltértek a görögök elegánsan leomló posztóival. A görögök számára az is aggasztó tény volt, hogy a férfiak és a nők gyakran ugyanolyan stílusú ruhadarabokat hordanak – sisakot, tunikát, övet, nadrágot. Ez az unisex viselet zavarta a görögöket, mivel ez azt jelentette, hogy a két nem ugyanúgy viselkedett, ugyanabban a fizikai tevékenységben vett részt, viselhettek nemtől függetlenül nadrágot, lehetővé téve a nők szabad mozgását, akik olyan sportosak voltak, mint a férfiak, miközben megőrizték szerénységüket. A görögök kijelentették, hogy a nadrágok alkalmatlanak a „valódi” görög férfiak számára – tiltakoztak az ellen, hogy saját alsó testüket nadrággal fedjék le.
Mégis sok vázafestő szentelt erőfeszítéseket a szkíták viseletének ábrázolására, mert lelkesek és egyben kíváncsiak voltak a számukra szkíta idegenek öltözködésére. Az ábrázolások legtöbbször vonzónak jelenítik meg a női szkíta harcosokat, ahogy ülnek a nyeregben, ugrálnak, vagy éppen harci jelenetekben görnyednek. A harcos nők szépsége és mozgásuk szabadsága ezekben a lendületes akciójelenetekben jól ábrázolta, hogy a nadrágok egy amolyan második bőrként funkcionáltak, és jól elősegítették a fizikai tevékenységeket a hadviselésben.
Az viszont egy érdekes tény, hogy megannyi görög parfümös flaskát és használati tárgyat díszítettek ezeknek a harcos amazonoknak a képével.
A megmaradt ruhák darabkái azt igazolják, hogy az ősi, szkíta földek valódi lovas-asszonyai olyanok voltak, mint a máig fennmaradt görög vázákon.
A szkíták tunikáit, nadrágjait, csúcsos süvegeit, mindennapi életüket és szokásait számos ókori arany domborműveken, terra-kotta képen, és az északi Fekete-tenger térségben készült vázákon és tárgyakon szerepeltették.
A temetkezési helyekből megállapítható, hogy a szkíták nadrágjaik bőrből, gyapjúból, kenderből, selyemből és lenből készültek.
Bizonyos esetekben a gyapjú vagy a selyem belső rétegként volt viselve a külső bőrborítás alatt. A különböző méretű és vastagságú anyagdarabokat díszítő varrásokkal dekorálták.
Ugyanakkor hosszú, széles szoknyákat is találtak sok szkíta temetkezési helyeken női sírokból, amiket övvel rögzíthettek a lábuk közé egy-egy hosszabb lovaglóút során.
Veretek a ruhán
A temetkezési helyek feltárása során egyértelművé vált, hogy a szkíták aranyveretekkel díszítették ruháikat. Ezeknek a vereteknek a száma igen lenyűgöző mennyiséget is elért akár férfi, akár női ruhákról essen szó. A veretek ornamentikái mind-mind jelentéssel bírnak, néha magukba foglalnak egy komplett háborút, sorozatokban. Ilyen például a Solokha-fésű:
Vagy a Solokha edény:
Vagy a Kul Oba sírban található leletek.
A Bolshaya Bliznitsa kurgánban lévő amazonok veretekkel borított nadrágot viseltek. Ezek a veretek vékonyított aranyból készültek.
A legjobban fennmaradt szkíta nadráglelet
Nyugat-Kínában azonban nem is olyan régen előkerült egy egészen ép darab, amelyet 3300-3000 évvel ezelőtti korba helyeznek el, így ez a nadrág a legrégebbről fennmaradt példánya a nadrág leleteknek.
A legrégebbi nadráglelet közül ez a darab mintegy 3000 éves, szőttesen díszített, lovas viselet része.
Az ásatást Ulrike Beck és Mayke Wagner régészek vezették a berlini Német Régészeti Intézetből. A kínai Tarim-medence Yanghai temetőjében felfedezett további, korábbi leletek is azt bizonyítják, hogy a közép-ázsiaiak is előszeretettel használtak nadrágot a testük védelme érdekében, a lovas utazásokhoz és a harcokhoz is, hogy a test minél szabadabban tudjon mozogni.
Korábban, a mostani Európa területén élők és az ázsiaiak is köntösöket, tunikákat, tógákat, vagy ahogy Ötzi 5.300 éves testén is megfigyelték, háromrészes pulóver és egyedi nadrágot viseltek.
A száraz éghajlat és a forróság segítette megőrizni a Tarim-medencében az emberi testeket, ruhákat és egyéb szerves anyagokat, ahol 1970 óta több, mint 500 sírt sikerült felkutatni. Itt sikerült beazonosítani egy „Cherchen Man” névre keresztelt embert, aki gyapjúból készült bordó nadrágot viselt.
2 nadrágot viselő férfit sikerült exhumálni a Yanghai-i ásatás során, akik körülbelül 40 évesek voltak, harcosok és pásztorok voltak.
Az egyik embert egy díszített bőrkantárral, egy fából készült lószárral, egy harci fejszével és egy bőr alkarvédővel találták meg.
A másik ember mellett pedig megtalálható volt egy ostor, egy kidekorált lófarok, egy íj és egy tegez.
Az ásatást végző csoport radiokarbon vizsgálatot tartott mind a legrégebbi nadrágból, mind pedig a másik sírokban található nadrágokból.
A nadrágokat 3 darab barna gyapjúszövetből varrták össze, egy-egy darabot a lábakhoz, és egy combnál található betétrészt. A nadrágszelvényeket a szövőszéken alakították ki a végleges méretre. Az elkészült nadrág tartalmazta az oldalsó rést, a derékrögzítést és a szőtt mintákat.
Ha tetszett az írásunk, látogassatok el facebook oldalunkra és kövessetek minket! https://www.facebook.com/bormutyur
Ha többet akarsz megtudni a középkori „mi-parti” ruhákról, kattints IDE és nézd meg Trendmanó blogját a témában.
Commentaires